Ismeretségünk igen szokatlan úton-módon történt. Sokan próbálkoznak ezzel a fajta ismerkedéssel, de csak keveseknek adatik meg, hogy valóban megtalálják azt az embert, akit keresnek... a világhálón.
Jóformán azt mondhatom neked, hogy anyád is, apád is olyan elkeseredetten vágyott egy párra, hogy végső próbálkozásként folyamodott ahhoz, hogy az interneten ismerkedjen.
Én sokszor elgondolkodtam azon, hogy hol találhatnék rá a másik felemre ebben a mai rohanó világban? Egy zajos, füstös büdös bulizós helyen aligha tudtam volna elképzelni, hogy romantikusan a lovagom ragyogó szemébe nézek, és csacskaságokat duruzsolunk egymás fülébe. Vagy talán egy bolti bevásárlás közben, ahol egy véletlen pillantással felfedezi szívem szerelme, hogy éppen szárnyas intim betétet vásárolok? Könyvtárba is jártam még akkor... de azt sem nagyon tudtam elképzelni, hogy miközben egy 2 tonnás könyv mögül vadászok a szerelemre nem néznek teljesen idiótának. Bár.. lehet van akinél ez beválik.
Visszahúzódóbb és szemérmesebb voltam én annál, hogy egyenes, kerek perec odaálljak valaki elé, és várjam a végítéletet. Ezért bújtam inkább a védettséggel bíró világháló rejtekébe, és kezdtem meg kacérkodásom az összes fajta férfival, aki csak az utamba akadt.
Sajnos elkeseredettségem csak nőttön nőtt a tapasztalatok gyarapodásával, és kezdtem letenni arról, hogy megtaláljam a szerelmet. Mígnem egy napon, amikor unottan cseverésztem egy idióta közösségi oldal chat szobájában, kaptam egy üzenetet.
Rövid volt. Tömör. Lényegre törő.. és őszinte.Csupán annyi állt benne (ejj de rossz, hogy szó szerint nem tudom idézni), hogy kedves lánynak tűnök (a profilom alapján), és ha nekem is van kedvem hozzá, szívesen megismerkedne velem. ... Apád..
Érdekesnek tűnt a levél, főleg, hogy nem egyet olvastam már, és egyből megéreztem a komoly szándékot a szavak mögött. Lázasan gépelni kezdtem a választ:
Rendben van.
Nem akartam kimutatni érdeklődésem nagyságát a férfi iránt, ezért inkább csak ennyit válaszoltam, majd némi gondolkodás után odapötyögtem: Msn -en esetleg? Ott könnyebb lenne.
Mert ezt a közösségi oldalt tényleg nagyon utáltam. Hamar jött a válasz, és néhány perc múlva már MSN-en beszélgetünk.
Olyan sok mindent akartam róla megtudni, de mégis úgy éreztem, mintha mindig is ismertem volna. Mintha csak egy régi barátommal beszélgettem volna, akit nagyon régen láttam utoljára.Boldogsággal töltött el minden perc aznap, minden egyes szava megérintett, és óriási nagy hódolatomat aligha tudtam előtte palástolni. Rám is szólt, hogy ne akarjak egyből ennyit adni magamból, hagyjuk, hogy szépen lassan bontakozzanak ki a dolgok.
Féltem, hogy esetleg a nagy vonzalom, ami bennem iránta lobbant esetleg elriasztja tőlem. Nehéz volt így visszafogni magam, de társaságom nem lehetett fárasztó, vagy unalmas, mert aznap hajnali 2 óráig beszélgettünk.
Emlékszem annyira boldogan mentem fürdeni, és közben egy dolgot hajtogattam magamban:
- Nem hiszem el... ezt nem hiszem el!
Valóban nem hittem. Alig akartam álomra hajtani a fejem... féltem, hogy holnap reggelre eltűnik a varázs, és ez az egész csak a fejemben fog tovább élni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése